Néhány mondat a háború ellen egy kicsit másképp

Háborúellenes vagyok. Mint ahogy minden józanul gondolkodó ember, ismerőseim, haverjaim, barátaim is. Így aztán ezzel nem is mondok semmi rendkívülit.
Nem az a baj, hogy túl általános, hanem az, hogy ez ebben a formában nem is állásfoglalás. Nincs semmi értelme. Nincs mögötte tartalom. Természetesen én is legszívesebben odaültetném a világ (az alvilág)hatalmasságait - akik saját népük fiait küldik harcba-, a Klimov -féle film elé (Jöjj és lásd!), és a hányásig nézetném velük. Ideje azonban végiggondolnom pontosan, mit is takar számomra ez a kijelentés.

Tombol az erőszak. Folyamatosan. A fegyvergyártók és fegyverkereskedők zsebét hizlalva. A kapzsiság uralja a világot.

Ne legyünk álszentek.
Tegyük félre naív "világbéke"-vágyunkat, és gondolkodjunk el az alábbiakon:

Hány milliárd embernek ad munkalehetőséget, ha a világ másik felén halomra gyilkolják egymást, vélt vagy valós indokkal, a tárgyalt téma szempontjából teljesen mindegy. Nem csak az emberi élet kioltására alkalmas eszközökről, és az egyre fejlettebb szerkezetekről beszélek. Ebbe a körbe beletartozik a katonai ruházattól elkezdve, az élelmiszeren keresztül a kantinban elfogyasztott sörig minden. Vajon ez mennyi nyersanyagot emészthet fel? Azt is dolgozók milliói termelik meg. Amellett tehát, hogy hatalmas felvevő piac a háború, családok millióinak teremt mindennapi megélhetést. (És persze tesz nyomorékká, nyomorult földönfutóvá.)

Mérhetelen nagy anyagi és szellemi erőforrásokat áldoznak a hadiipar kutatásaira. Ha pedig már kipróbálták az új eszközöket (erre is jó ugye egy egy kívülről gerjesztett konfliktus!) megjelenik hétköznapi használatban is. Civil életünk megannyi kiegészítőjét, a flancosabbnál flancosabb kütyüket, továbbmegyek: a mind hatásosabb gyógyszereket köszönhetjük(?) ezen kutatásoknak. A tudományos, technikai haladáshoz így járul hozzá a hadiipar.

A hadiipar mágnásai támogatják a kultúrát, finanszíroznak kutatásokat és feltevésem szerint adományokkal, segélyekkel támogatják pont azon országok népeit is, amelyeket az ő halálos, pusztító fegyvereikkel romboltak földig.

A helyreállítási munkálatokban ismét csak hatalmas üzlet van. (Rombolnunk kell, hogy újjáépíthessünk?)

Tudom, hogy nem jól van ez így, de fogalmam nincs, hogyan lehetne máshogy. Képzeljük csak el, ha most egyszerre kitörne a világbéke. Hány és hány millió ember kerülne az utcára? Régóta tudom, hogy nem áll módomban a világot megváltani. Eljutottam azonban odáig, hogy a kérdés lényegesen bonyolultabb annál, mint ahogy eddig képzeltem. Mégsem vagyok hajlandó megbékélni a gondolattal, hogy a háború szükséges rossz.

Mégis engedtessék meg nekem, hogy a fentiekben leírtak ellenére is gyűlöljem az erőszak, az agresszió minden formáját és eszközét. A verbálisat is. (De erről majd legközelebb.)

2011. február 22.