Könyvajánló: Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés

Kissé talán elmaradva az eseményektől, most került kezembe Ljudmila Ulickaja kisregénye a Vidám temetés. ( Miközben már az irodalmi Nobel-díjas Mario Vargas Llosa írásait kellene olvasnom. Mentségemre szolgáljon, hogy világéletemben el voltam maradva az olvasnivalóval, ráadásul a legkedvesebb olvasmányaimat újból és újból előveszem, így bizony nehéz haladni a korral. )

Ulickaja életrajza után kutatva, már a születési adatainál ellentmondásra bukkantam. Az orosz internetes portálokon a baskíriai Davlekanovóban született, ahová családját a háború idején evakuálták, Ulickaja magyar hivatalos honlapja szerint pedig a szibériai Jekatyerinburgban, ahová családját politikai okokból száműzték. Az időpont 1943 februárja. Mivel azonban egyéves korától moszkvainak mondhatja magát, esetünkben talán mellőzhető az ezirányú nyomozás.
A Lomonoszov egyetemen genetikusként szerez diplomát, majd a Moszkvai Genetikai Intézet kutatójaként dolgozik egészen 1970-ig, amikor szamizdat kiadványok másolásáért kollégáival együtt elbocsátják. A börtönt (2-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatták volna) megússza. Természettudományos érdeklődése regényeiben is tettenérhető. Viszonylag későn, 1983-ban jelenik meg első elbeszéléskötete, azonban az igazi áttörésre 1996-ig kell várni. A Franciaországban megjelent kisregény a Szonyecska egycsapásra a nemzetközi irodalom élvonalába emeli, amelyért Medici-díjat kap. Azóta számtalan irodalmi díjjal büszkélkedhet.

A hazai olvasóközönség számára a 2009-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként válik széles körben ismertté és népszerűvé. Budapest Nagydíjjal tüntetik ki és író-olvasó találkozókon dedikálja 2007-ben megjelent és nemzetközi elismerést aratott Daniel Stein, a tolmács című regényét.

Vidám temetés című kisregénye 2005-ben lát napvilágot, magyarul Goretity József fordításában olvashatjuk.

A helyszín New York egyik bérházának legfelső emelete, a festőművész Alik műteremlakása. Alik haldoklik. Ismeretlen eredetű izomsorvadással járó kór pusztítja, emészti fel szervezetét, életfunkciói sorban szűnnek meg, belső szervei egymás után mondják fel a végül magatehetetlen test szolgálatát. A könyv mégsem szomorú, nyoma sincs könnyfakasztó jeleneteknek, s bár Alik a főszereplője a műnek, róla mégis a legritkább esetben hallunk közvetlenül. A műterem lakás ugyanis napról napra megtelik oroszországi emigránsokkal, barátokkal, közeli és távoli ismerősökkel, „a többségük törvényes módon emigrált, néhányan egyszerűen nem mentek vissza, a legvakmerőbbek pedig átszöktek a határon. De éppen ez a megtett lépés hozta őket össze. Bármennyire is különböztek a nézeteik, bármennyire is másként alakult az emigrációban az életük, ebben a lépésben volt valami megváltoztathatatlanul közös: az átvágott határ, az átvágott, megszakított életvonal, a régi gyökerek kiszakítása, újak eresztése egy másik, más összetételű, más színeket és illatokat árasztó földben." Jönnek mennek, esznek isznak, élik mindennapjaikat mellette, körülötte azok, akik valahol, valamikor, valamilyen szerepet játszottak életében, barátai, üzletfelei, feleségei, szeretői voltak. Olyan természetességgel történik a mindennapi rutin, a mosdatás, az etetés, a gyógykezelés, a masszírozázs, a katétercsere, mint egy nagy családban. Szervezetlenül, s mégis mindenre sortkerítve. Ebben a nagy összevisszaságban mindig akad valaki, aki a felgyűlt számlákat kifizeti, aki, ha elfogyott a pénz, a gyógykezelésre gyűjt, mindig van étel, és persze vodka az asztalon. Eközben az embert próbáló nyári hőség ömlik be az ablakon, a ház előtt letáborozó indiánok zenéjével együtt. A tévé pedig folyamatosan szól, a gorbacsovi fordulat elleni szervezkedést, tüntetéseket közvetíti a CNN, s mindenki másképp kommentálja az eseményeket. Félig oroszként, félig amerikaiként és már csaknem kívülállóként. Az asszimilálódás elindult. A mindent cseppfolyóssá tevő forróság aztán, mintha az Alik körüli életet is lebegővé tenné, olyan, mint egy lassú haláltánc. Alik életét elhagyott szerelmei, megcsalt feleségei életútján keresztül ismerjük meg, akik ott, az ágya mellett kimondatlanul szövetséget kötnek, egy dolognak feláldozván magukat, hogy utolsó napjait elviselhetővé tegyék annak, aki annyi örömöt lopott mindennapjaikba. A regényt olvasván nem derül ki sikeres festő volt-e, és vajon miért tudott annyi női szívet meghódítani. Az biztos azonban, hogy sármőr és életművész, és rajonganak érte nők, férfiak egyaránt halála után is. A temetés napján kislánya Majka, az önmaga által választott nevén T-Shirt, (mindkettő pólót jelent) betesz egy videókazettát a lejátszóba. Alik búcsúszavait hallhatják a halotti tor résztvevői: „Ja, még csak azt szeretném mondani, hogy szeretném, ha vidámak lennétek. Ennyi. A picsába."

Számomra ez a regény a szeretetről szól, de még véletlenül sem annak hollywoodi értelmében. Vidámnak ugyan nem nevezném, bár kétségtelenül vannak megmosolyogtató pillanatai.

Ha majd egyszer meg kell halnom, így szeretnék elmenni. Hogy körülöttem legyenek azok, akik szerettek, akiket szerettem, és akik bármilyen jelentős helyet vívtak ki életemben.