Mr. Nobody

Mr. Nobody

Egy éve várom, hogy megnézhessem. Tudtam, hogy jó lesz. És végre itt van.
Voltak azért fenntartásaim, s pontosan a témája miatt, amely a "mi lett volna ha?" kérdéskörének filozófikus mélységébe kalauzol. Hagyom magam sodortatni tehát, és már a film elején eldöntöm: ezt most nem kell, nem szabad megfejtenem. Majd megnéznem többször. (Már meg is tettem).
Beszélhetnék Jared Leto-ról, kinek csodálatos kék szemei, elbűvölő mosolya, már évekkel ezelőtt rabul ejtett, de ha csak erről volna szó, virtuális szemlegeltetésem már régen véget is ért volna, mint egy hirtelen fellángoló, s gyorsan kihúnyó szerelem. Mindez külsőség csupán, a színész zseniális játéka viszont újfent lenyűgöző. Ha végignézem a karaktereket, melyeket eddigi nem túlságosan hosszú színészi pályafutása alatt megszemélyesített, bizony látnom kell, nem hétköznapi tehetséggel van dolgom. Alakításainak mindegyike hiteles, átváltozásai meggyőzőek.
A film rendezőjének Jaco Van Dormaelnek - kinek neve, szégyen ide vagy oda, számomra ismeretlen volt, azután kiderült, láttam már egy filmjét, s mi több, tetszett is – sikerült a belga filmgyártás eddigi legköltségesebb alkotását létrehoznia. Attól tartok azonban, hogy mivel nem egy könnyen emészthető filmről van szó, nem fog gyorsan megtérülni a befektetés.
A filmben vannak ismerős jelenetek, mint például a Benjamin Button különös életéből a cipőfűzős rész, vagy a pillangóhatás elmélet kifejtése..( micsoda zseniális képsorok!) vagy a nagyon megragadó a világítótornyos találka, amelynek kapcsán a Halhatatlan szerelemre asszociáltam. Ez az a pont, ahol talán a legalattomosabb csapda volt a filmben, itt lehetett volna nagyon, de nagyon könnyen giccsesbe fordulni. Mégis sikerült úgy megoldani, hogy pont mielőtt elmerültünk volna a ragadós mézes mocsárban, a bödön szélén egyensúlyozva megálltunk. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy itt húzódik a határ a filmművészet és a filmgyártás között.
Érzékenység, kifinomultság. E két szó jut eszembe, a film számomra legmeghatóbb jelenetét nézve, amikor egy lehetséges előző életében a 16 éves Nemo (Toby Regbo, jegyezzük meg a nevét!) a magatehetetlen édesapját a zuhany alatt állva mosdatja. Megjelenik a kiszolgáltatottság, a feltétlen bizalom az apa részéről (Rhys Ifans), és a mélységes, önfeláldozó szeretet a fiú a mozdulataiban. Nem manipulatív könnyzacskók elleni támadás, mégis naponta többször bevillanak ezek a képsorok az elmémbe.
A film szimbolikája igen egyszerű, mégsem szájbarágós, csak közérthető. A többször visszatérő képek, a pályaudvarok, mint életünk csomópontjai, az elágazó, szerteágazó sínek, a gyorsuló vonat, a szakadékok, a zuhanás, az esőcseppek, a vízbuborékok, a fulladás. Miután már harmadszor érintem a csodálatos képi világot, itt az ideje nagy tisztelettel fejet hajtanunk a film operatőre (Cristophe Beaucarne), és vágói (Susan Shipton, Matyas Veress) előtt, akik között nicsak nicsak feltűnik egy magyar név, ismét alapot teremtve egy kis honleányi büszkélkedésre.
Ki kell emelnem még a film zenéjét, ahogyan a különböző korszakok alá bekúszik, rímel, egyértelműsít. A rendező időközben sajnálatos módon elhunyt testvérének, Pierre Van Dormael-nek érdeme.
Jó lenne a mondanivalót nagy okosan kifejtenem, de csak érzéseim vannak. Már, már közhelyszerű, amikor elmondom, hogy választásaink, még ha olykor nem is tűnnek sorsdöntőnek, sőt első látásra ha mégoly lényegtelenek is, egész életünkre, s ezzel kapcsolatosan mások életére is kihatnak. Apró láncszem mivoltunk ellenére képesek vagyunk talán az egész mindenséget is befolyásolni? Jó lenne nem gondolni erre minden döntésünk előtt, és persze nem is lenne túl egészséges.
Jó ez a film úgy ahogy van.

Megtudhatsz többet a filmről innen:
http://port.hu/mr._nobody/pls/fi/films.film_page?i_film_id=110933&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2
http://www.imdb.com/title/tt0485947/
http://mozisblog.blogspot.com/2010/07/mr-nobody-2009.html
A film rendezőjéről innen:
http://en.wikipedia.org/wiki/Jaco_Van_Dormael
Főszereplőjéről innen:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Jared_Leto

Pécs, 2010. július 11.

Sveszti