2009. október 25., vasárnap

Ancsel Évától néhány "Bekezdés az Emberről"

"Aki nem tud kapni – aki nem tud egy almát jó szívvel elfogadni, vagy egy ismeretlen ember kezét, amikor szédül –, aki nem tud örömöt fogadni, az továbbítani se képes. És nem jobb, mint a zsugori, aki adni képtelen."

"Annál teljesebb az ember, minél hiánytalanabbul szétosztja magát szüntelenül."

"Kénytelen vagyok nem belátni, de látni: a hitetlenség sem boldogul zászlók, transzparensek és térzene nélkül."

"Aki senkit sem tud szeretni, bűnt se tud elkövetni. De ettől még nem bűntelen."

"A fölény elvesztése: egyik legnagyobb nyereségünk."

"Nézz hosszan egy gyermekarcra, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon hamar elkezdődik."

"Nagyon sokszor kell földig görnyedni, földig öregedni terhek alatt, és nagyon jól kell ismerni a földet, hogy az ember háta egyenes maradjon."

"Mégiscsak van valami, amitől változik az ember. Attól, ha van valaki, aki olyannak szereti és fogadja el, amilyen. Éppen olyanként. Elálló fülekkel, néha egy kis füllentéssel, egy kis hencegéssel. Nem fognak visszasimulni a fülei, nem fog sokkal kevesebbet füllenteni és hencegni – csak egy kicsivel kevesebbet; egyszóval változni fog."

"Aki szerelmes lesz, arról azt mondják, hogy észhez kell téríteni. Ebben a rémületes ötletben van annyi fölismerés, hogy a dolognak semmi köze az észhez. Ezért lesz hál' istennek hiábavaló, ha a boldogtalan józanok megpróbálnak beszélni a szerelmes ember "fejével", ahogy mondani szokták."

"Nagyon sok mindent – sok súlyos és szigorú szót is – szabad mondani az emberekről, föltéve, hogy kiérdemlik. De azt, hogy "úgy kell nekik", azt nem mondhatja senki és soha."

"Lehet, hogy minden tudás legelején egy kérdő mondat áll?"

"A humorérzék az elme szellőzőablaka. Ezért mentálhigiéniai jelentőségű."

"Akinek nincs humorérzéke, az kicsinyke vétkeket se tud megbocsátani. A humorérzék tehát etikai jelentőségű."

"Aki kinevet téged a szemed előtt, de közben bocsánatkérően megérinti a kezed – az biztos, hogy szeret."

"A tisztességnek nemcsak attól kell félnie, hogy leütik, hanem hogy vállon veregetik."

"A kicsiny titok: jó titok. Az például, hogy hol a rejtekhelye az utolsó, vészhelyzetre eldugott ciginek. Az ilyen kis titkok teremtik a meghittséget. És a meghittség jó."

"– Nem értem: miért csak annak ég a bőre, akit arcul ütnek? Miért nem sokkal inkább annak, aki megütötte? S miért nem ő visel vizes kendőt az arcán, de ahhoz nem hasonlót, amilyet – arcának égése ellen – Mózes viselt?
– Légy igazságos: van, akinek tud égni az arca attól, hogy ütött."

"A testi sértésekről készíthető látlelet. Így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?"

"Egy asszony, aki fel tudja sorolni, mi minden fontosabb neki, mint az, hogy ő adjon enni annak, akit szeret, hogy jelen legyen, amikor az ételt megkóstolja, mert arcáról azonnal le akarja olvasni, nem hiányzik-e neki belőle a só vagy valami más fűszer – aki nő létére képes egy ilyen felsorolására, annak fogalma sincs arról, mit jelent szeretni" ...

"Az ember majd minden bűnre képes, csak hogy ne kelljen magát bűnösnek tudnia."

"Nagyon kétségbe lehetett esve Jézus, ha úgy döntött, hogy járnia kell a vízen, mert csoda nélkül nem hisznek benne.
Vagy ő se tudta, hogy csodát tesz, valahányszor megbocsát?"
"Jézus meg volt kímélve a legnagyobb próbatételtől: hogy meg tud-e bocsátani azoknak, akik ellen ő vétkezett.
De mivel ő ezt nem tette, honnan is tudta volna, hogy ez a neheze!"

"Ha a nők szerelmesek lesznek szerda délután 14 óra 11 perckor, ebben az esetben 14 óra 12 perckor fog bennük fölmerülni az aggodalom, hogy megmarad-e nekik, akit megszerettek. ...."

"Más ember szeme láttára sírni majdnem olyan, mint meztelenre vetkőzni. Nem is tesszük akárki előtt, s ha igen, nem büntetlenül."

"Ha azt hallom valakiről, hogy nagyon okos, ez nekem annyira nem mond semmit egy emberről, hogy ilyenkor legszívesebben megkérdezném: – "És két füle van-e, ha pedig igen, akkor elállnak-e? ..."

"Ha a mondat közepén csönd keletkezik, egy kicsinyke, félre nem érthető csönd, az olyan, mintha megnyílna halkan egy ajtó, s az ember betekintést nyer oda, ahol fontos dolgok éppen most születnek."

2009. október 24., szombat

Verseim. 30 éve írtam őket

Otthonaid már lakatlan szigetek,
rétegesen rohad rajtuk a penész.
Láncok már nem kötnek sehova,
mindet magad verted szét.
Emeltél magas kőfalat,
hogy ne lásson be senkisem,
s most keresel egy kiutat,
de valami benned sírni kezd.
És süket leszel, vak, és béna,
a félelemtől egyre kisebb,
hogy minden körülötted néma,
csak egy hang lesz még erősebb.
Dobol döng és dübörög,
majd vibrál, zihál és vége.

De ittmaradt valami érthetetlen:
hogy nem szabadulhatsz sohasem.
Hát ülj le szépen a végtelenben.

-------------------------------------

Kőkéménymől
fáradt füst száll,
lomhán, lustán
ránktelepszik.
Fönnt valahol
lassú szél kél,
szürke kígyót,
vörös kígyót
szétzilálja.

-------------------------------

Egyszer mind emlékké válunk
Félelmetesekké,
mert álmatlan éjszakákon át
gyötrünk valakit akaratlan,
s mert ő viszontgyötörni
akarva is képtelen lesz.
Lágyak és bársonygyöngédek leszünk,
s valakit tündér-álomba ringatunk.
Egyszer mindenkinek csak
emlék leszünk majd.

-------------------------------

Szembenéztél önmagaddal.
Lehettél volna védő is talán,
de vádjaid koppantak haraggal,
keményen, mint a kalapács.

S arcodra száradtak könnyeid,
kis barázdákban, mocskosan,
maradt egy torz, megvető mosoly,
és magadra hagytad önmagad.

--------------------------------

Választottam...
s ím röhögött rajtam a lét.
Erős marokkal megragadott,
azóta kísér, mint egy árnyék,
de lerázom majd láncait,
ne követhessen soha már.

--------------------------------

Saját mocskodba ragadtál.
Ne mozdulj!
Még széthordanád!


-----------------------------------

Kötnélek magamhoz
sok vékony szállal.
Hajszálnyiakkal,
hogy könnyen elszakíthasd,
és ezernyivel,
hogy maradjon mindig egy.

----------------------------------

Tejfehér ködben eltévednék,
hogy ne találjam meg soha többé
tévelygő magam.