http://www.youtube.com/user/30secondstomars#p/u/21/y5HA-QFLJzg
Alibi
Nincs áldás, nincs megváltás,
fényed halvány, mint a holdsugár
Nincs több esély, minden összetört
És te nem tanultál semmiből
Elvesztél már
de újra harcba szállsz
Elvesztél bár
de újra harcba szállsz
Látszott már kristálytisztán
nyomodban járt a pusztulás
de kiállod majd a tűzpróbát
küzdj, hogy érezd, hogy újra vágysz
És elvesztél bár
de újra harcba szállsz
elvesztél már
de újra harcba szállsz
S ím itt a bűvös óra,
hogy megoszd és légy ura újra
légy ura újra.
Hogy lobogjon a láng a szeretetért
az igazságért a vágyaidért
a lelkedért.
Hisz' elvesztél bár
de újra harcba szállsz
Száz veszteség
száz veszteség
száz veszteség
száz veszteség
száz veszteség
de itt vagy, s újra élsz
Sveszti
2010. augusztus 11., szerda
2010. augusztus 9., hétfő
I Hate The War! Gyűlölöm a háborút!
I read, I watch the news. It's all about violence, about the war. I simply don't understand it. They want to convince everyone, that the heroes, who fought there. It's a Skyscreaming lie! There are not heroes! Only and only and only losers there are! There is anyone who pay with his live. Some people pay with some parts of the body. But everyone, who experienced the horror, lose his soul, he leaves the dreams on the battlefield. And no matter which side. They would win only those who are not there. Who controlled from the backgrounds. The arms dealers, the energy enterprises.
What can I do?
More and more often I feel I would like to sleep and wake up in another world. In a better world.
Olvasom, nézem a híreket. Minden csak az erőszakról, háborúról, szól. Én ezt egyszerűen nem értem. El akarják hitetni mindenkivel, hogy az ott harcolók hősök. Égbe kiáltó hazugság! Nincsenek hősök! Csak és csak és csakis vesztesek vannak! Van, aki az életével fizet. Van, aki néhány testrészével. De mindenki, aki átéli a borzalmat elveszíti a lelkét, otthagyja az álmait a harctéren a golyózáporban. És mindegy melyik oldalon áll. Azok győznek csupán, akik ott sincsenek. A háttérből irányítanak. A fegyverkereskedők, az energiaipari nagyvállalatok. Mit tehetnék én?
Egyre gyakrabban érzem úgy, hogy el kéne aludnom végleg, és egy másik világban felébredni. Egy jobb világban.
What can I do?
More and more often I feel I would like to sleep and wake up in another world. In a better world.
Olvasom, nézem a híreket. Minden csak az erőszakról, háborúról, szól. Én ezt egyszerűen nem értem. El akarják hitetni mindenkivel, hogy az ott harcolók hősök. Égbe kiáltó hazugság! Nincsenek hősök! Csak és csak és csakis vesztesek vannak! Van, aki az életével fizet. Van, aki néhány testrészével. De mindenki, aki átéli a borzalmat elveszíti a lelkét, otthagyja az álmait a harctéren a golyózáporban. És mindegy melyik oldalon áll. Azok győznek csupán, akik ott sincsenek. A háttérből irányítanak. A fegyverkereskedők, az energiaipari nagyvállalatok. Mit tehetnék én?
Egyre gyakrabban érzem úgy, hogy el kéne aludnom végleg, és egy másik világban felébredni. Egy jobb világban.
2010. augusztus 4., szerda
30 Seconds To Mars - Kings And Queens Official Music Video
4 kategóriában nominálva az MTV videoawardson. Itt lehet szavazni, be tudsz lépni a facebookos jelszavaddal is:
http://www.mtv.com/ontv/vma/2010/best-rock-video/
A videó 2010. szeptember 12-én Best Rock Videó kategóriában nyert.
2010. július 28., szerda
Chapter 27
Rendező: J.P: Schaefer
Író: Jack Jones
Operatőr: Tom Richmond
Forgatókönyv: J.P. Schaefer
Zene. Anthony Marinelli
Ritka alkalom, hogy az ember lánya úgy írhat egy filmről beszámolót, hogy nem kell azzal törődnie, lelövi a poént. A Chapter 27 című film alaptörténete ugyanis mindenki előtt ismert. Annak a Mark David Chapmannek három napjáról szól, aki 1980. december 8-án 5 pisztolylövéssel megölte John Lennont.
Mielőtt azonban magáról a filmről beszélnék, érdemes a párhuzamokra kitérni. Először is, ha nem olvastad Jarome David Salinger (1919-2010) Zabhegyezőjét (eredeti címe: The Catcher in the Rye) sokkal kevesebbet fogsz érteni a filmből, és kevésbé fogod értékelni, mint azt megérdemelné.
A Zabhegyező 1951-ben jelent meg először, s szinte azonnal kora kultuszregényévé vált, az idő előrehaladtával pedig mit sem veszített népszerűségéből. Megjelenése óta több mint 65 millió példányban kelt el. Számos államban tiltólistán szerepelt egészen a közelmúltig, nem is tudom, minek köszönhetjük, de Magyarország kilógott e sorból, Gyepes Judit zseniális fordításában olvashatjuk 1964 óta. Stílusa, mondanivalója, az úgynevezett beatnemzedék meghatározó írásává tette. Főszereplője Holden Coulfield, 16 éves kamasz, ma úgy mondanánk, hogy nehezen kezelhető, a sokadik tanintézetből rúgják ki szokatlan viselkedése miatt. Mielőtt szülei tudomást szereznének a dologról, van három napja, amit gyakorlatilag magányosan tölt el New Yorkban, keresve értelmes beszélgetőtársat, olyat, aki tényleg őrá figyel, akivel megoszthatná kissé kusza, ám annál mélyebb gondolatait, vívódásait. Holden elutasítja a romlott amerikai társadalom hazug színjátékait. Az ő visszaemlékezését tartalmazza a regény, akkoriban nagyon, ma már talán kevésbé felháborítóan szabadszájú stílusban. Állítólag magát a káromkodást, a köznapi beszéd szintjén, Salinger emelte be először a művébe, s innen eredeztethető létjogosultsága az irodalomban. A könyvet elolvashatod itt teljes terjedelmében:
www.terebess.hu/keletkultinfo/salinger.html
A film címe is utalás a regényre, ugyanis magyarra fordítva 27. fejezetet jelent, a könyv pedig 26 fejezetből áll. A 27. fejezet Mark David Chapman története.
A filmben szereplő helyszínek is mutatnak némi párhuzamot a regény helyszíneivel, a taxi, a szállodák, a Central Park. Chapman a gyilkosság előtti utolsó napokban szinte következetesen másolja Holdent, utalok itt a taxisofőrrel folytatott párbeszédre, vagy a prostituálttal való találkozására.
A filmmel a sajtó szinte nem is foglalkozott, mindössze a Chapmant játszó Jared Leto szerepért vállalt hősies elhízásával volt elfoglalva, a bulvár attól volt hangos, hogy mit evett ennek érdekében, illetve, hogy egészségét mennyire megviselte a túlsúly. Játékáról szinte szót sem ejtettek, sebaj, megteszem én.
A történetet ő maga meséli el, olyan szép tiszta angolsággal, és olyan átéléssel, hogy sokszor nem is kell a filmet néznem, olyan, mintha egy rádiójátékot hallgatnék. De mivel filmről van szó, azért nézzük csak! A rendező, szinte eszköztelenül dolgozik, teljesen a főszereplő színészi képességeire épít, nem véletlenül. Jared Leto végigvisz bennünket az egyre inkább magábaforduló, egyre inkább Holden figurájával azonosuló, végül az őrület határára sodródó, a belső hangoknak engedelmeskedő gyilkos útján. Arcjátéka, testbeszéde hitelessé teszi az alakítást. Szinte extázisban meséli a Dakota ház előtt várakozó lányoknak (Jude, Lindsay Lohan, itt még csak 17 éves hamvas kamaszlány), hogy Hawairól érkezett csak azért, hogy John Lennonnal találkozzék.
Attól tartottam, hogy a film tele lesz majd Beatles, illetve John Lennon dalokkal - nem mintha nem kedvelném - ezzel szemben egy sem hangzik el. Az aláfestő zene egyenletes, kiegyensúlyozott.
Azt nem mondom, hogy a filmművészet csúcsa, de mindenképpen érdeklődésre számot tartó alkotás, mindenesetre annál nagyobb figyelmet érdemelt volna, minthogy egyetlen valamirevaló kritika se jelenjen meg róla. Azon nem csodálkozom, hogy a mozik nem játszák, de egy DVD -t igazán ki lehetne adni. Egyébként, ha valaki ezen írásom nyomán ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megnézze a filmet, online megtekinthető.
„Ez az egész, amit el akartam mondani.” (idézet a regény utolsó mondataiból)
Pécs, 2010. július 28.
Sveszti
Író: Jack Jones
Operatőr: Tom Richmond
Forgatókönyv: J.P. Schaefer
Zene. Anthony Marinelli
Ritka alkalom, hogy az ember lánya úgy írhat egy filmről beszámolót, hogy nem kell azzal törődnie, lelövi a poént. A Chapter 27 című film alaptörténete ugyanis mindenki előtt ismert. Annak a Mark David Chapmannek három napjáról szól, aki 1980. december 8-án 5 pisztolylövéssel megölte John Lennont.
Mielőtt azonban magáról a filmről beszélnék, érdemes a párhuzamokra kitérni. Először is, ha nem olvastad Jarome David Salinger (1919-2010) Zabhegyezőjét (eredeti címe: The Catcher in the Rye) sokkal kevesebbet fogsz érteni a filmből, és kevésbé fogod értékelni, mint azt megérdemelné.
A Zabhegyező 1951-ben jelent meg először, s szinte azonnal kora kultuszregényévé vált, az idő előrehaladtával pedig mit sem veszített népszerűségéből. Megjelenése óta több mint 65 millió példányban kelt el. Számos államban tiltólistán szerepelt egészen a közelmúltig, nem is tudom, minek köszönhetjük, de Magyarország kilógott e sorból, Gyepes Judit zseniális fordításában olvashatjuk 1964 óta. Stílusa, mondanivalója, az úgynevezett beatnemzedék meghatározó írásává tette. Főszereplője Holden Coulfield, 16 éves kamasz, ma úgy mondanánk, hogy nehezen kezelhető, a sokadik tanintézetből rúgják ki szokatlan viselkedése miatt. Mielőtt szülei tudomást szereznének a dologról, van három napja, amit gyakorlatilag magányosan tölt el New Yorkban, keresve értelmes beszélgetőtársat, olyat, aki tényleg őrá figyel, akivel megoszthatná kissé kusza, ám annál mélyebb gondolatait, vívódásait. Holden elutasítja a romlott amerikai társadalom hazug színjátékait. Az ő visszaemlékezését tartalmazza a regény, akkoriban nagyon, ma már talán kevésbé felháborítóan szabadszájú stílusban. Állítólag magát a káromkodást, a köznapi beszéd szintjén, Salinger emelte be először a művébe, s innen eredeztethető létjogosultsága az irodalomban. A könyvet elolvashatod itt teljes terjedelmében:
www.terebess.hu/keletkultinfo/salinger.html
A film címe is utalás a regényre, ugyanis magyarra fordítva 27. fejezetet jelent, a könyv pedig 26 fejezetből áll. A 27. fejezet Mark David Chapman története.
A filmben szereplő helyszínek is mutatnak némi párhuzamot a regény helyszíneivel, a taxi, a szállodák, a Central Park. Chapman a gyilkosság előtti utolsó napokban szinte következetesen másolja Holdent, utalok itt a taxisofőrrel folytatott párbeszédre, vagy a prostituálttal való találkozására.
A filmmel a sajtó szinte nem is foglalkozott, mindössze a Chapmant játszó Jared Leto szerepért vállalt hősies elhízásával volt elfoglalva, a bulvár attól volt hangos, hogy mit evett ennek érdekében, illetve, hogy egészségét mennyire megviselte a túlsúly. Játékáról szinte szót sem ejtettek, sebaj, megteszem én.
A történetet ő maga meséli el, olyan szép tiszta angolsággal, és olyan átéléssel, hogy sokszor nem is kell a filmet néznem, olyan, mintha egy rádiójátékot hallgatnék. De mivel filmről van szó, azért nézzük csak! A rendező, szinte eszköztelenül dolgozik, teljesen a főszereplő színészi képességeire épít, nem véletlenül. Jared Leto végigvisz bennünket az egyre inkább magábaforduló, egyre inkább Holden figurájával azonosuló, végül az őrület határára sodródó, a belső hangoknak engedelmeskedő gyilkos útján. Arcjátéka, testbeszéde hitelessé teszi az alakítást. Szinte extázisban meséli a Dakota ház előtt várakozó lányoknak (Jude, Lindsay Lohan, itt még csak 17 éves hamvas kamaszlány), hogy Hawairól érkezett csak azért, hogy John Lennonnal találkozzék.
Attól tartottam, hogy a film tele lesz majd Beatles, illetve John Lennon dalokkal - nem mintha nem kedvelném - ezzel szemben egy sem hangzik el. Az aláfestő zene egyenletes, kiegyensúlyozott.
Azt nem mondom, hogy a filmművészet csúcsa, de mindenképpen érdeklődésre számot tartó alkotás, mindenesetre annál nagyobb figyelmet érdemelt volna, minthogy egyetlen valamirevaló kritika se jelenjen meg róla. Azon nem csodálkozom, hogy a mozik nem játszák, de egy DVD -t igazán ki lehetne adni. Egyébként, ha valaki ezen írásom nyomán ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megnézze a filmet, online megtekinthető.
„Ez az egész, amit el akartam mondani.” (idézet a regény utolsó mondataiból)
Pécs, 2010. július 28.
Sveszti
2010. július 19., hétfő
Ó, az a törperózsa!
Nők napjára kaptam a férjemtől egy cserepes törperózsát. Csodás, igazi mélyvörös színben pompázott, és még ezernyi bimbót nevelt. Nem győztem csodálni, öntöztem pátyolgattam, de tudtam, hamarosan le fogja virágát, leveleit dobálni, tönkre megy, mint általában a virágboltban beszerzett gyönyörűségek.
Amikor az idő már engedte- sajnos nagyon soká tartott az idei tél- kitettem az erkélyre őkelmét, megmetszettem, és bár reménytelennek láttam a helyzetét, öntöztem szorgalmasan. Időnként megsimogattam inkább szürke, mint zöld, élettelennek tűnő leveleit.
Ma reggelre véget ért a napok óta tartó sivatagi forróság, s végre kialudtam magam. Szúnyog sem háborgatta kivételesen éjszakai nyugalmunkat. Az erkélyen kezdtem a napot, élveztem a friss, hajnali szellőt.
Nem akartam hinni a szememnek:
Az én kis növénykém ma reggelre egy, piciny piros bimbót nyitott.
Ma van a születésnapom.
Pécs, 2010. július 19.
Sveszti
Amikor az idő már engedte- sajnos nagyon soká tartott az idei tél- kitettem az erkélyre őkelmét, megmetszettem, és bár reménytelennek láttam a helyzetét, öntöztem szorgalmasan. Időnként megsimogattam inkább szürke, mint zöld, élettelennek tűnő leveleit.
Ma reggelre véget ért a napok óta tartó sivatagi forróság, s végre kialudtam magam. Szúnyog sem háborgatta kivételesen éjszakai nyugalmunkat. Az erkélyen kezdtem a napot, élveztem a friss, hajnali szellőt.
Nem akartam hinni a szememnek:
Az én kis növénykém ma reggelre egy, piciny piros bimbót nyitott.
Ma van a születésnapom.
Pécs, 2010. július 19.
Sveszti
2010. július 18., vasárnap
Rajongások 1. rész
Vajon mi történik, amikor egy zene, egy film, egy előadó hatása alá kerülsz?
Nem hétköznapi módon, hanem teljesen. Úgy, hogy bekúszik a bőröd alá, gyökeret ver az agyadba, befészkeli magát az elmédbe.
Ezekkel a képekkel, hangokkal alszol el, ezekkel ébredsz. Átjárja minden porcikádat. Időnként próbálsz kitörni, másra koncentrálni, de megint itt van. Alattomosan, csak néhány homályos képpel, néhány taktussal, és akkor ismét megadod magad. Újra látnod, érezned, kell, újra és újra át kell élned.
A szerelemről ír így az ember. Amely hol fájdalmas, hol napsütötte, hol torokszorító, hol önfeledten boldog.
Meg szeretnéd osztani mindenkivel, majd, rájössz, úgysem érti senki, hogyan is értené, elmagyarázni pedig hiábavaló kísérlet. Amikor mégis próbát teszel, üres mondatokként buggyannak elő ajkaidról a legmélyebb érzelmek. Ott függenek, s már tudod, azonnal hamissá válnak, ahogy szavakba öntöd őket. Vajon miért? Miattad van, vagy mert értetlen tekintetekkel találkozol? Így hát bezárod, óva tartod tenyeredben, mindenüvé magaddal hordod, ez csak a tiéd. Nem osztozol senkivel.
És akkor csoda történik. Felbukkan valaki a semmiből, egymásra néztek. Végig sem kell mondanod. Elegek az elejtett félszavak. Szemrebbenés, mosoly, érintés, és az érzés, hogy mégis normális vagy. Vagy legalábbis nem egyedül vagy idióta.
Pécs, 2010. július 19.
Sveszti
Nem hétköznapi módon, hanem teljesen. Úgy, hogy bekúszik a bőröd alá, gyökeret ver az agyadba, befészkeli magát az elmédbe.
Ezekkel a képekkel, hangokkal alszol el, ezekkel ébredsz. Átjárja minden porcikádat. Időnként próbálsz kitörni, másra koncentrálni, de megint itt van. Alattomosan, csak néhány homályos képpel, néhány taktussal, és akkor ismét megadod magad. Újra látnod, érezned, kell, újra és újra át kell élned.
A szerelemről ír így az ember. Amely hol fájdalmas, hol napsütötte, hol torokszorító, hol önfeledten boldog.
Meg szeretnéd osztani mindenkivel, majd, rájössz, úgysem érti senki, hogyan is értené, elmagyarázni pedig hiábavaló kísérlet. Amikor mégis próbát teszel, üres mondatokként buggyannak elő ajkaidról a legmélyebb érzelmek. Ott függenek, s már tudod, azonnal hamissá válnak, ahogy szavakba öntöd őket. Vajon miért? Miattad van, vagy mert értetlen tekintetekkel találkozol? Így hát bezárod, óva tartod tenyeredben, mindenüvé magaddal hordod, ez csak a tiéd. Nem osztozol senkivel.
És akkor csoda történik. Felbukkan valaki a semmiből, egymásra néztek. Végig sem kell mondanod. Elegek az elejtett félszavak. Szemrebbenés, mosoly, érintés, és az érzés, hogy mégis normális vagy. Vagy legalábbis nem egyedül vagy idióta.
Pécs, 2010. július 19.
Sveszti
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
