Mindössze néhány hete hogy komolyabban felvetődött bennem a kérdés, vajon miért ismerünk oly kevés női festőművészt, női zeneszerzőt. Természetesen ellenpéldákat hozhatunk, ám kétségtelen tény, hogy a nagy, az igazán közismert festők sorában egyetlen nőneműt sem találunk.
Megkockáztatom, hogy Frida Kahlo munkássága is a sűrű balladai homály kékes ködje mögött rejtezne mind a mai napig, ha a róla készült, egyébként nagyszerű filmalkotás főszerepét nem az éppoly tehetséges, mint gyönyörű Salma Hayek játsza, illetve Dora Carrington neve is csak azért ismert a többség számára, mert viharos szerelme filmvászonra kívánkozott. (Hadd kérjek ünnepélyesen bocsánatot azoktól, akik kapásból fel tudnak sorolni 10-15 olyan jelentős női művészt, mint Picasso, Dali, Van Gogh, Goya és folytathatnám a sort természetesen, de nem teszem, mert nem vagyok hivatva azt megítélni, hogy vajon valóban a női nem általában tehetségtelenebb-e a képzőművészetek terén rejtélyes genetikai okokra visszavezethetően, vagy a sikertelenség ismét csak az oly sokat emlegetett diszkrimináció következménye.)
Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amikor Tamara de Lempicka nevével találkoztam, aki a manapság ismét oly népszerű, a festészetben mégis ritkaságnak számító art deco stílus egyik jeles képviselője.
De Lempicka a napvilágot Varsóban Tamara Gurwick-Gorska néven 1898-ban látja meg, és jómódú orosz- lengyel családban nő fel. Szülei válása után 14 évesen nagyanyja védőszárnyai alá kerül, beutazzák Európát, végigjárják a híres múzeumokat, ellátogatnak a kor legjelentősebb galériáiba, s a kislány nagy érdeklődéssel szívja magába a klasszikus európai kultúra levegőjét. További iskoláit Svájcban, egy előkelő, jóhírű bentlakásos intézetben végzi. Mindössze 15 éves, amikor egy operaelőadáson megismerkedik Varsó legjóképűbb, a társaság egyik legközkedveltebb férfijával, és szerelem szövődik közöttük. Az 1917-es forradalom már Tadeusz Lempicki feleségeként éri. Amikor férje bolsevik fogságba kerül, a hivatalokat végigjárva, személyes vonzerejét, női bájait is latba vetve eléri, hogy szabadon bocsássák őt. Emigrációba kényszerülnek, hosszas európai utazgatás után végül Párizsban telepednek le. A helyi arisztokrácia gyorsan befogadja őket, és hamarosan a társasági élet központi szereplőivé válnak.
Lempicka elsősorban anyagi megfontolásból kezd el festeni, de becsvágya a művészi kiteljesedés felé hajtja. Elvégzi az Académie de la Grande Chaumiere-t, ahol kubista mesterei André Lhote és Maurice Denis hatása alá kerül, de a nagyanyjával töltött időszak alatt felhalmozódott ismeretei, klasszikus műveltsége is segíti saját egyéni stílusának megteremtésében. Festészetében már a korai időszakban is ötvöződik az art deco leegyszerűsített vonalvezetése, tiszta, helyenként fémes hatású színvilága a kubizmus eszközeivel. De Lempicka hamarosan divatos és keresett portréfestő lesz, képei híven tükrözik a korabeli Párizs vérpezsdítő levegőjét, szellemiségét, a dekadenciát, a gazdagságot, a pazarló fényűzést, de átüt rajtuk a modernizmus, az elgépiesedés szelleme is.
A művész, s egyben a korszak emblematikus alkotása is az “Önarckép zöld Bugattival” szinte plakátszerű: az öntudatos, független nő és a technikai haladás kapcsolatát hirdeti.
A kormányon nyugvó bőrkesztyűbe bújtatott kéz, a felénkforduló, kihívó tekintet, a buja pillantás, az érzéki, rikítóan vörös ajkak a megkövesedett társadalmi normákkal való szembeszegülést, a szabadságot, a fémes színek, a festővászonról szinte legördülő zöld autó pedig a szakadatlan fejlődést szimbolizálják.
Tamara ezidőtájt nemcsak extravagáns, szabados életmódjáról, hanem nimfomániájáról, nyíltan vállalt mindkét nem iránti vonzódásáról, kielégíthetetlen szexuális étvágyáról is híres-hírhedt volt. Vad, erotikus orgiáiról legendák keringtek a párizsi társaságban. Imádta a női testet és nemcsak élvezni, festeni is. Páratlan tehetsége lefegyverző szakmai tudással, precíz anatómiai ismeretekkel egészült ki. Vásznain azonban nemcsak a féktelen bujaság, a tobzódó érzékiség jelenik meg, mint például az 1925-ben készült Group for naked című művén, hanem a gyengéd érzelmek is, mint az Alvó lány esetében, a barokkos szőke fürtök, a hibátlan, hamvas bőr, a telt, puha formák mind mind az angyali ártatlanságot sugallják. Kompozícióin érződik az általa oly jól ismert reneszánsz festészet hatása is. Nőalakjainak hol csábító, hol szűzies, hol kihívó, hol szende tekintetét a színesen omló drapériák lágy redőzése ellenpontozza, vagy éppen hangsúlyozza ki.
De Lempicka alkotói fénykora az 1920-as évekre és az 1930-as évek elejére datálódik, 1925-re túl van első önálló milánói tárlatán, 28 éves korára már megkereste munkájával az első millióját. A 30-as évek közepére, hiába a társadalmi rangot, és teljes anyagi biztonságot nyújtó második házassága Raoul Kuffner báróval, kiég, mély depresszióba zuhan és alkotói válságba kerül. Átmenetileg egy toscanai zárda lakója lesz, ettől várja művészi megújulását, alkotói kedvének visszatértét. Innentől fogva gyakran jelennek meg festményein szentek, képeinek némelyike kifejezetten szentimentális. Vallásos témájú, szegény embereket ábrázoló művei azonban nem aratnak sikert.
1939-ben a náci uralom elől az Egyesült Államokba emigrálnak. A magyar származású rendező King Vidor bevezeti őket a hollywoodi társaságba, megbízásokat is kap, népszerűsége ennek ellenére hanyatlani kezd. Próbálkozik új festőtechnikákkal, majd a szürrealizmus felé orientálódik (Kulcs és kéz), ám hajdani átütő sikereit nem sikerül megközelítenie sem.
Az 50-es 60-as évekre neve és művészete szinte feledésbe merül, mígnem a 70-es évek elején egy fiatal galériatulajdonosokból álló csoport retrospektív kiállítása a 20-as 30-as évek anyagából végre elnyeri a nagyközönség tetszését, s az idősödő művésznő újra átérezheti a siker bódító mámorát.
1978-ban Mexikóba költözik, két évvel később 82 éves korában álmában éri a halál.
Hamvait végakaratának eleget téve helikopterről a még ma is aktív Popocatepetl vulkán kráterébe szórják, hogy az izzó láva mégegyszer lángra lobbantsa szenvedélyes lelkét.
A “Bizarr Királynő” művei ma olyan hírességek gyűjteményét gazdagítják, mint Sir Tim Rice (a Webber musical-ek dalszövegírója) Jack Nicholson, Barbra Streisand, és Madonna, akit meg is ihletett a festőnő távolról sem hétköznapi életútja.
Megjelent: 2011. június 25. Science Caffe
